A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Adventi kalendáriumokhoz kreatív ötletek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Adventi kalendáriumokhoz kreatív ötletek. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. nov. 5.

Nálatok milyen lesz idén az adventi naptár?

Közeleg a december, ezzel együtt az adventi időszak. Nagyon szeretjük ilyenkor feldíszíteni az otthonunkat, az adventi kalendárium pedig szerintünk a december egyik legcsodásabb dolga, hiszen napról napra valami aprósággal visz közelebb a karácsonyhoz. Amióta gyerekeink vannak, azóta még fontosabb ez a szokás. Kezdetben a hátra lévő csomagok számával érzékeltetjük csak valami csodás dolognak a közeledtét, később már a napok-hetek is tudatosodnak. Türelemre tanít, de egyben reményt kelt. Nézzétek meg velünk ezt az összeállítást házi készítésű adventi naptárakból, és válasszátok ki, nálatok idén melyik kerül az otthonotokba!


2013. nov. 24.

Karácsony "várás" felsőfokon.. Adventi naptár gyerekeknek és felnőtteknek.

Imádni való "játék" az adventi naptár szerintem. A gyermekek a NAGY ünnepnap előtt is, minden reggel nagy kíváncsisággal ébrednek és szaladnak feltépni/kibontani/belenyúlni a zsákba és megkeresni a napi meglepetést.A szülőnek is egy jó móka megkeresni azokat a pici apróságokat, ami a gyerkőcök számára igazi pici meglepetést okoz nap, mint nap.
Aztán olyan jó barátném is van, aki bizony a férjének készít ilyen naptárat. Ott a meglepetés egy napi jókívánság vagy éppen egy bölcselet, melyen bizony lehet tanakodni és elgondolkodni..
Ez az ADVENT nekem, egy kicsit még jobban forduljunk egymás felé a nagy rohanásban. Még ha csak reggel, arra a pár pillanatra, az is nagyon maradandó és örömteli tud lenni. Ezért is imádom az egész DECEMBERT!

Néhány tipp, amely könnyen megvalósítható és otthoni limlomokból is kivitelezhető.












Egész évben DIY tippek, dekorációs ötleteket és sok egyéb inspiráló tipp www.unnepeljunk.hu
oldalunkon.

2012. nov. 2.

Mikulásos adventi naptár!

Rögtön egy cukisággal indítjuk a 2012-es szezont, készítettem Nektek egy nyomtatható adventi kalendáriumot! Mikulás szakállát kell elkészíteni a 24 napos várakozás alatt úgy, hogy mindennap egy-egy vattapamacsot kell felragasztani a megfelelő számra! A színes verziót színes nyomtatóval rendelkezők számára ajánlom, a kontúrosat a fekete-fehér nyomtatóval rendelkezők mentsék le. Ezt még ki is lehet (sőt kötelező! :)) színezni! Ha van saját kreatív ötletetek töltsétek fel a karácsonyi Facebook oldalamra, hogy Ti is inspiráljatok másokat! Kellemes karácsonyi készülődést! Anita


2011. nov. 22.

Adventi naptár ötlet: mágneses fém dobozokból

Orsi küldte be ezt a szuper adventi kalendárium ötletet, amihez fém fűszertartó (kapható az Ikeában, Kikában), vagy bármilyen 24 db egyforma kincses dobozka kell. Még bébiételes üvegből is elkészíthetitek úgy, mint ebben a bejegyzésben mutattam! Már nincs sok idő az adventi kalendárium elkészítésére, úgyhogy hajrá! 

adventi kalendárium

adventi kalendárium

Szükséged lesz a kis kerek dobozokra, vagy üvegekre. Innen ingyen letöltheted a számokat hozzá, nyomtasd ki, vágd körbe és ragasz a dobozok tetejére. Az aljukra pedig erős ragasztóval ragassz lapmágnest. Aztán jöhet a töltés, kis ékszerekkel, édességekkel, idézetekkel.

adventi kalendárium

adventi kalendárium

Az eredeti adventi kalendárium forrása

A letölthető számokat a hagyományos kis zacskókon is jól tudod alkalmazni!

Még több szuper adventi kalendárium ötletet itt találsz!

2011. nov. 16.

Adventi kalendárium ötlet: régi vagy új létra felhasználásával

A létrákat mostanában előszeretettel alkalmazzák dekorációként a lakás különböző pontján. A kreatív lakberendezéssel foglalkozó oldalamon (ide klikkelve megnézheted) be is mutattam jónéhány felhasználási ötletet, amik tényleg vidámmá teszik otthonunkat.  Ez a lécekből elkészített adventi létra, jópofa karácsonyi dekorációs fókuszpontot lehet az otthonunkban.

adventi kalendárium

adventi kalendárium

adventi kalendárium
forrás

Ha barkács csajok vagyunk, vagy van otthon szabad kapacitású barkácsolni szerető segítség, akkor néhány léc beszerzése után elkészíthetjük ezt a létraszerkezetet. Ha van elfekvőben egy régi létránk, akkor egy kis csiszolás, javítás, és festés után, az is tökéletesen megfelel erre a célra.

További adventi kalendárium ötleteket itt találsz!

2011. nov. 3.

Karácsonyi visszaszámláló: hóemberes

Nagyon kedves ez a visszaszámláló, már lelki szemeim előtt látom, ahogy minden reggel levágnak egy-egy csíkot a gyerekeim... 



Színes és csíkos papír kell hozzá, illetve számnyomda. Én a Müllerben vettem ilyen számnyomdát, nagyon szépeket! karácsonyi ötlet forrása

2011. okt. 28.

Adventi kalendárium ötlet: muffinsütő tálcából

Tavaly már mutattam egy hasonló adventi kalendárium ötletet, Theia elküldte a saját verzióját: bemutatja muffin sütőből ajándékvárót hogyan varázsolhatsz! Sőt, még nyomtatható borítót is készített hozzá, amit ingyen letölthetsz, és kinyomtathatsz, nézd meg!


Ha neked is van Karácsonyi ötleted, küld el nekem!

Még több adventi kalendárium ötletet itt találsz!

2011. okt. 14.

Adventi kalendárium fillérekből

Ági küldte be ezt a különleges adventi kalendárium ötletet, amit tényleg fillérekből elkészíthetünk, és a fantáziánkra bízva sok aprósággal megtölthetünk!


Már el is kezdhetitek gyűjteni hozzá a wc papír gurigákat! A készítési leírásért ugorjatok át Ági blogjába, gyerekeseknek külön meleg szívvel ajánlom a sok érdekes program ajánlót nála!

Még több adventi kalendárium ötletet itt találtok!
Wc papír gurigából még ilyen lakásdíszt is készíthettek!

2011. okt. 12.

Kreatív adventi kalendárium felnőtteknek

 Szerintem ez egy nagyon kedves adventi kalendárium egy szeretett család tagunknak, vagy kedves barátnőnknek. Barna papírt hajtogassunk össze harmónika szerűen, és vágjuk ki belőle a "mézeskalács" babákat. Szükség esetén ragasztgassuk össze, míg el nem érjük a kellő darabszámot. 24 szívecskét vágjunk ki piros papírból, és keressünk 24 személyre szabott idézetet, vagy írhatunk kedves üzeneteket is. Rejtsük el a szívek alá.

Ti kinek készítenétek el ezt az adventi kalendáriumot? A tervezést már megkezdhetitek! :)
adventi kalendárium ötlet forrása

-Sört szerető férfiaknak ezt az adventi kalendárium verziót ajánlom!
-Így készíts adventi kalendáriumot muffin sütőből
-Nosztalgikus adventi kalendárium

2010. nov. 26.

Még egy adventi kalendárium ötlet: most muffinsütőből

Aranyos kreatív ötlet, muffinsütő átváltoztatása adventi kalendáriummá! Még nem késő beszerezni a hozzávalókat:

-24 rekszes minimuffin sütő
-piros (vagy  más színű) akril spray (lehet ecsettel is festeni, sima akril festékkel)
-24 mini töltelék
-scrapbook papír, vagy mmintás csomipapír kartonra felragasztva

Ötlet és készítési képek itt!

2010. nov. 23.

A legjobb adventi kalendárium a férjednek

Feltételezve, hogy szeretni a sört… :) 3 évvel ezelőtt megcsináltam én is, sajnos akkor még nem blogoltam, így nem is rögzítettük, sajnos nem találok sehol egy fényképet róla :( De az ötlet nagyon tuti, és 100% nagyon fog neki örülni:

adventikalendárium férfiaknak

Venni kell egy rekesz sört (ezt elég nehéz cipelni), abban pont 24 sör van. Majd ízlésesen becsomagolni, az elejére vágni egy kartonlapot, abba ajtókat, és feliratozni a számokat. Én ennél sokkal jobban kidíszítettem, először nem is tudta mi az, míg ki nem nyitott egy ablakot. Még körben világítást is raktam… Az ünnepek alatt a vendégeskedéseknél meg el is fogyott a rekesz jó hangulatban.

2010. nov. 10.

Csizmás adventi kalendárium

Makingtheworldcuter oldalán találtam ezt a zsákvászonból varrt csizmás adventi kalendáriumot. Olcsó és egyszerű elkészíteni, rengeteg készítési képet találtok itt! Megtölthetitek feladatokkal, versekkel, édességgel, aszalt gyümivel, aprósággal...

2010. nov. 9.

A mi világító adventi kalendárunk

Én gyűjtök, gyüjtögetek örömmel adventi kalendár ötleteket, de nekünk van egy, amit 3 éve találtam ki és készítettem el, és azóta visszajár :)



Van az Ikeában egy 2.290.-ft-os állólámpa, rizspapír búrával- Ezt festettem be, sima iskolai vízfestékkel pirosra, festettem rá övet, és mikulás arcot. Majd vettem rá egy sapit, és ragasztottam szakállat neki. Erre csipesszel rakom a megszámozott zsákocskákat, és világít a gyerekeknek egészen Karácsonyig... aztán elcsomagolom jövőre :) egégyeszen kicsire szétszedhető

2010. okt. 31.

Adventi kalendárium nosztalgia cérnaorsókból

spool14 spool8

Kate Holden blogger képei és ötlete adventi naptárnak, a cérnaorsóba rejtett üzenetek, mint, pl nézz be az ágy alá, nézz be a fiókos szekrény alsó fiókjába, stb. A megadott helyre természetesen elrejt egy-egy apróságot :) Blogjában letölthető megírókat és számokat is találtok ehhez a projekthez, ha a képre kattintotok nála.

Oszd meg a barátaiddal a Facebookon!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...